2013. március 17., vasárnap

Hófúvás oka.


Lássuk valósan a dolgokat,
s hogy általuk hogyan valósul meg az Isteni akarat.
Mert ez a Március 15, más mint eddig volt.
A frázisokat már el lehet felejteni,
valódi összefogást, egységet, együttérzést kellett teremteni.
Előjött a szolidaritás,
a megemlékezés mentésre vált.
Mert mindnyájunknak van ismerőse, szerette,
kit érint a Hó, a Fagy Tengere.
Vonulj magadba,
Helyzetedet ért-ék-eld át,
Értékeidért mondj egy imát.
A Háromnapos Sötétségen,
beavatáson,
lendülj át!
S csak ajánlani tudom, nézd meg a Kőszívű ember fiait, vagy vedd elő
üzenő mondatait:
" Lélekcserélő idők vannak,
Minden Kőnek Szíve van."

Szeretettel küldöm Nektek a mai üzenetet:



Új Nemzet születik

2013. március 11., hétfő

Lencsemágia

ÚJRA! Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.
Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.

A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.
A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.