2013. március 11., hétfő

Lencsemágia

ÚJRA! Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.
Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.

A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.
A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.




Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.

A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!

A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.

Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját!

2013. március 20-án, közép-európai idő szerint 12 óra 02 perckor veszi kezdetét a tavasz.
Az első étkezés legoptimálisabb ideje is ez! Tehát 20-án, szerdán, legkorábban 12 óra 02 perckor érdemes elfogyasztani a fent leírt módon a lencsénket, a Nap felé fordulva! Ezen a napon, ha a fenti időpontot valamiért nem sikerül tartani, akkor törekedjünk arra, hogy lehetőleg még napnyugta előtt végezzük el a szertartásunkat, természetesen a Nap felé fordulva.

A második napon, március 21-én csütörtökön, szintén a Nap felé fordulva a lencse elköltésének legjobb időintervalluma 11 óra 50 perc és 12 óra 30 perc között van. Ezen kívül megfelelőek még a délelőtti órák is, természetesen a Nap felé fordulva. A délután már nem annyira hatékony, de ha úgy jön ki a lépés, inkább végezzük el délután a lencsemágiát, semmint hogy kimaradjon ez a nap!

A harmadik napon, március 22-én pénteken is a 11.50, és a 12.30 közötti idő a legjobb szertartásunk elvégzésére, természetesen a Nap felé fordulva.

Már számtalan pozitív visszajelzés érkezett, hiszen évszakról – évszakra újra elküldjük a lencsemágiáról írott levelünket, így egyre többen tapasztalják meg ennek az egyszerű szertartásnak a csodáját. A titok az, hogy minél jobban jelen vagyunk az étkezések alatt annak a kevés gondolatnak, aminek ki kell töltenie a tudatunkat, annál jobban működik ez a „mágia”.

Áldás, és boldog bőség VAN e sorok olvasóján!

Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Heti csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hét napjainak a legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is.
Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük.
Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap.
Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához!

Kérjük, nézze meg e heti kisfilmjeinket, akár angol nyelven is, mert ezek is sokat segítenek mágikus utunkon. Heti csillagüzeneteink a www.asztrozofia.hu –ra kattintva tekintheti meg!

Forrás: www.asztrozófia.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése